A Tunisz legszebb olasz nőjének választott Claudia Cardinale tizenhét évesen, a filmfesztiválon nyert egy velencei utat. Ott számos producertől kapott ajánlatot, de nem volt hajlandó filmet forgatni, mert tanárnő akart lenni. Végül beadta a derekát, és 1956-ban megkapta első szerepét Rene Vautier Anneaux d’or című rövidfilmjében. 1958-ban a Le Pigeon című filmben tűnt fel a nagyvásznon. Ezután Mauro Bolognini mellett dolgozott a Le Bel Antonio című filmben, majd Luchino Visconti mellett a Rocco et ses frères című filmben, akivel ismét együtt dolgozott a Le Guépard és a Violence et Passion című filmekben.

1961-ben a Cartouche című filmben ismerte meg igazán a francia közönség, Jean-Paul Belmondo oldalán (akivel 1972-ben a La Scoumoune című filmben találkozott újra). Ugyanebben az évben Henri Verneuil oldalán szerepelt a Les Lions sont lâchés című filmben (majd 1991-ben újra találkozott vele a Mayrig és az 588, rue Paradis című filmekben). Ettől kezdve művészi státusza az évek során csak nőtt.

A Rózsaszín párduc nemzetközi sikere 1963-ban a színpad középpontjába emelte. Ezután a filmművészet legnagyobbjaival dolgozott együtt: Federico Fellini (Nyolc és fél, 1963), Henry Hathaway (A világ legnagyobb cirkusza, 1964), Richard Brooks (A profik, 1966) és Sergio Leone (Volt egyszer egy Vadnyugat, két évvel később). 1971-ben Brigitte Bardot mellett játszott a Les Pétroleuses című filmben. A hetvenes évek végén Claudia Cardinale felváltva forgatott Olaszországban (sokszor férje, a producer Pasquale Squitieri rendezésében) és nagy nemzetközi produkciókban.

A nyolcvanas évek megerősítették világsztár státuszát. A La Peau (1981) című filmben újra találkozott egy régi ismerősével, akivel a Huit et demi című filmben találkozott: Marcello Mastroiannival. A következő évben szerepelt Werner Herzog Fitzcarraldo című filmjében és a Le Ruffian (1982) című kalandfilmben, amelyben Lino Ventura oldalán játszott. A színésznő presztízse tovább nőtt: 1992-ben a Cinémathèque française elismerésben részesítette, és hivatalosan is megkapta a Művészetek és Irodalom Parancsnoka kitüntetést, valamint a következő évben Velencében egész pályafutását Arany Oroszlánnal jutalmazták.

A 90-es évek vége felé Claudia Cardinale filmes karrierje lelassult, de nem adta fel. Beleegyezett Claude Lelouch És most, hölgyeim és uraim című filmjének főszerepébe. 2002-ben a Berlini Filmfesztiválon másodszor is megkapta az életműdíjat. Azóta a vásznon való szereplései egyre ritkábbak. Aline Issermann Cherche fiancé tous frais payés című vígjátéka után 2007-ben Alexandra Lamy és Bruno Salomone oldalán, 2010-ben ismét feltűnt a Le Fil című, Mehdi Ben Attia által rendezett drámában, amely visszavitte őt gyermekkora országába, Tunéziába. Egy nagypolgári katolikus nőt alakít, aki egy muszlim férfihoz ment feleségül az 1960-as években.

E néhány szerep után Claudia Cardinale visszatért a filmezés új ritmusába: Jean Dujardin édesanyját alakította a Nicole Garcia által rendezett Un balcon sur la mer (2010) című drámában. Hosszú karrierje ellenére mindig új együttműködéseket keresett, így két másik filmlegendával is találkozott, amikor Michael Lonsdale és Jeanne Moreau oldalán játszott Manoel de Oliveira százéves Gebo et l’ombre (2012) című filmjében. A színésznő filmről filmre szeret utazni a különböző korszakokban. A L’Artiste et son modèle című filmben visszatér az 1940-es évek megszállt Franciaországába, nevezetesen Jean Rochefort oldalán.
@allociné